He had always refrained from talking to me about his faith, which, he knew, was completely at odds with my family upbringing...

Why do you write? Because you can’t make love all day. Why do you make love? Because you can’t write all day“ Which is the greater art form, poetry or the novel? Poetry promises greater emotional rewards but is so aloof with its heart, so imposing with its past love life, that most readers would prefer the safer communicability of the novel, that place where people tend to tell you exactly how they feel. Poetry looks like an object of pity, with no one talking to her (especially when she tells you exactly how she feels), looking so isolated and alone in the corner that most readers assume she somehow deserves the little attention she's received. Most lovers of literature would probably answer "I'll take them both." But for Michel Houellebecq the question presented a terrible choice and one with real consequences. And listening to him here it sounds like he made the wrong one. Fun facts: volontirao sam bio u DKC-u kada je Levi bio pogođen tortom. Sutradan je, načelnik opštine Stari grad, ponovo poslao pandure zbog toga što je naslov filma, koji se tad prikazivao, glasio "bomba"(običan dokumentarac o atomskoj bombi). Panduri, jadni, znaju da su poslati bez ikavog smislenog razloga, kao što je i Ueblek prosto prihvatio da ga mrze bez ikakvog razloga.

Produit pour 100 millions de dollars, Ennemis publics a gagné plus de 214 millions de dollars au box-office et reste sans doute l'un des films les plus sous-évalués de Mann. Le travail du directeur de la photographie Dante Spinotti a été salué au fil des ans, ainsi que les performances collectives. Croyez-le ou non, Mann devait en fait dé-dramatiser un moment charnière dans la vie de Dillinger, craignant que le public ne remette en question son authenticité. Dans l'ensemble, le directeur et l'entreprise ne fabriquent pas nécessairement des événements, mais ils présentent parfois une histoire alternative en fusionnant certains faits. Voici ce qui a changé Ennemis publics au Netflix . But there are lighter notes: "Why do you write? Because you can't make love all day. Why do you make love? Because you can't write all day." (p 234) Les lettres portent aussi particulièrement sur la façon dont internet et la presse se préoccupent des deux auteurs [4 ]. Wat voor lezers niet onbelangrijk is: tegen het einde van hun tweespraak krijgt Lévy weer zin om eindelijk nog eens een roman te schrijven, terwijl Houellebecq besluit zich weer meer op de poëzie toe te gaan leggen, waar hij zich altijd veel gelukkiger bij heeft gevoeld.

Human beings, in general, are possessed of a surprising ontological self-importance.//But they can have their free will, since they’re so keen on it; it’s like a decoration, it doesn’t cost much and people seem to like it.” 170

Allerlei onderwerpen komen aan bod: hun jeugdtrauma's, hun liefdes, hun minachting voor deze wereld, hun kleine kantjes, hun verslavingen, maar ook hun literaire achtergronden, hun lievelingsschrijvers, de filosofieën die ertoe doen in hun eigen leven. Ook de donkere kantjes komen aan bod, zoals de eindeloos verstoorde verhouding van Houellebecq met zijn moeder. De vaderfiguren zijn dan weer heel verschillend. En bijna toevallig komen ze erachter dat ze opgegroeid zijn in twee vlak bij elkaar gelegen dorpjes. Well, I've had to revise my opinion of Houellebecq. This is a splendid book full of stimulating ideas and interesting perspectives. Mon impression globale en tant qu'observateur, lecteur, est que vous remportez le match. BHL ne peut pas vous suivre, et c'est normal. Il essaye de se hausser sur les épaules des géants précédents (dont les votres d'ailleurs). Il bosse. Mais il lui manque du génie. Un créatif est insaisissable et ne rentre pas dans le cadre. BHL veut être tout et c'est trop. La série belge Ennemi public tourne le dernier volet de son triptyque en été, ce qui change complètement la donne après deux saisons tournées en hiver. "Ce tournage décalé, cela nous a donné un peu d'air pour terminer les scénarios. Cela change la garde-robe des comédiens, les lumières et l'ambiance d'équipe aussi, finalement. Ce n'était pas forcément inscrit dans l'histoire. Cela a entraîné quelques changements techniques, d'organisation de journée, mais rien de très important", confirme-t-il. ovo je više intelektualno nadmetanje, dvoboj, nego korespondencija u klasičnom smislu... formalno, da, jedan drugome pišu pisma (započinje houellebecq), drugi odgovara na pismo i nadodaje nešto svoje i tako kroz šest mjeseci (knjiga sadrži sveukupno 28 pisama pisanih 2008. godine), ali za mene je pojam "pismo" nešto vrlo intimno, osobno i, mogu reći, skriveno... iako i među ovom dvojicom ima određene nježnosti, a svakako respekta, interesa i naklonosti, tek u naznakama odlaze u privatnu sferu.

And that's the case here. Superficially, the movie looks good and the characters go through the motions with aplomb, but you never really care about what happens to them. Bale's protagonist is totally unmemorable, leaving Depp to hold the fort as the anti-hero of the piece, but whenever the film moves away from a complex action set-piece it falters. Depp's romance with Marion Cotillard is particularly gruelling and heel-dragging. Levy can only commiserate together with Houellebecq, "the golden rule of the literary nuclear war, according to which there is never, absolutely never, the possibility of a second strike." (p 196) Houellebecq goes on to show how much worse it is with the internet, "where people rail against everything without any sense of decency, where everything is exaggerated, insulting, crude...it's depressing the mediocre use humanity makes of this extraordinary tool." (p 212) Houellebecq nem ilyen. Ő sokkal sérülékenyebb, amitől számomra - erre nem számítottam! - szimpatikussá válik. Nála a „nem-tetszés” nem póz, hanem kvázi fizikai állapot. Ő egyszerre végtelenül introvertált, és ugyanakkor (lényéből fakadóan) folyton konfrontálódnia kell. Észre kell venni, milyen egészségtelen párosítás ez: egy ember, aki szereti a nyugalmat, a kritika fáj neki, mégis kihívja maga ellen. Ez a kombináció – mondhatni – a depresszió melegágya. Persze Houellebecqnek számos hibája van, és ez nem teszi egyszerűbbé helyzetét. Például hajlamos kemény, kendőzetlen véleményeket megformálni, majd ha ellenérvekkel találkozik, akkor a „persze erről nem tudok sokat, de azért…” mondat pajzsa mögé bújni. Éles intelligenciájával együtt olyasféle próféta ő, aki a világ megállíthatatlan elkorcsosulásáról szónokol, de az ezzel kapcsolatos megállapításait inkább intuíciói, mint racionális meglátásai formálják. (Legalábbis szerintem.) Mindazonáltal védtelensége megkapó, nem is csoda, ha ebben a levélfolyamban a sokkal áradóbb Lévyvel szemben gyakran olyan pozícióba keveredik, mintha páciens lenne egy pszichoanalitikus díványán – amely pszichoanalitikus amúgy a kelleténél több Spinozát olvasott, ráadásul az a fixa ideája, hogy minden alkalmat meg kell ragadnia, amikor magáról beszélhet, hátha ez bizonyára oldja a beteg szorongását. (Ez a stratégia – magunkról beszélni – amúgy nem is olyan nagy marhaság, mint gondolnánk. Hiszen miért is beszélne Lévy Houellebecqről? Mit is tudhat Lévy Houellebecqről? Örüljünk neki, hogy nem próbálja meg megfejteni, eljátszva, hogy átlát rajta. Ha van idegesítőbb annál, aki mindig magával foglalkozik, akkor az az, aki mindig csak másokkal foglalkozik.)

Les ennemis publics atténuent l'évasion de John Dillinger dans l'Indiana

For certain authors, the self, the miserable everyday self, is a privileged means of accessing the universal: I am not one of them.” 280 Két ember, akit csak azok kötnek össze, akik gyűlölik őket. Azért, mert a „nem-tetszeni vágyás” írásaik mozgatórugója, mert sarkalatos véleményük van a világ dolgairól, de ami még ennél is fontosabb – hisz sarkalatos véleménye minden frusztrált netes trollnak van – ezt képesek szélesebb olvasóközönséghez is eljuttatni. Itt van ez a Houellebecq, akit a magyar irodalombarátoknak aligha kell bemutatni. Az „iszlámgyűlölő”, akit az alt-right hívei gyakran idéznek (miután félreértették), és akinek unott képe mára a kiábrándult értelmiségiről készült mémek alapanyaga lett. És Bernard-Henri Lévy, a „kaviárbaloldali”, a nárcisztikus filozófus, akinek (a rossz nyelvek szerint) az egójánál csak a felületessége az impozánsabb. És mivel az ellenségeim ellensége a barátom, ők erről a közös platformról kiindulva elkezdenek levelezni egymással. Mert levelezni jó. Olyan szép, klasszikus íze van. Vincent était un acteur d’un immense courage. Endosser le rôle de Paul, le "Marchand de jouets" était probablement l’une des missions les plus compliquées de la saison 2.